A rózsaszín jegygyűrű a divat
2010. Március 29.

Míg régen bőrből, kőből, vasból vagy fonott gyékényből készítették a jegygyűrűket, addig ma a fehérarany a legdivatosabb. A jegyesek remélhetőleg egy életre szóló döntést hoznak az esküvői szimbólum kiválasztásánál, így fontos, hogy az ízlésüknek legmegfelelőbbet találják meg. Idén a házasulandók leginkább a hagyományos, egyszerűbb, letisztultabb formákat keresik.

 

A jegygyűrű a férfi és nő összetartozásának jelképe, kör alakja a véget nem érő szerelmet jelképezi. Diadalútja a középkortól indult, de Bizáncban már a XI. században gyűrűvel jegyezték el egymást a szerelmesek.


A középkorban gyakoriak voltak az összefonódó, kezeket ábrázoló gyűrűk. A vőlegények ekkor biztosítékként adták az ékszert a feleségjelölteknek, garanciaként, hogy nem állnak el a házasságtól.


A XV-XVI. században az ikergyűrűk számítottak divatosnak. A jegyesség alatt a vőlegény és a menyasszony is viselte egy-egy darabját, a házasságkötés után pedig a feleség ujjára került az ikergyűrű egésze.


A jegygyűrű igazán viszont csak az 1870-es éveket követően terjedt el, az afrikai gyémántbányák felfedezésével. A gyémánt a szerelem kövének számított, s az örök szerelmet jelképezi ma is.


Jellemzővé vált napjainkra, hogy az eljegyzési gyűrű egyben a házassági gyűrű is. Ebben az esetben a hagyomány szerint házasság előtt a bal kézen, a frigy után pedig a jobb kézen viselik az ékszert. S hogy miért a negyedik ujjon? Mert onnan a véna egészen a szívig vezet, a szerelemhez.
Míg időszámításunk előtt bőrből, kőből, vasból vagy fonott gyékényből készültek, addig napjainkban elsősorban a fehér-, majd pedig a sárgaarany a legdivatosabb.


Bándy Miklósné, a győri Elite Gold ékszerüzlet tulajdonosa szerint nagy divat idén a tiszta fehér karikagyűrű.


- Leginkább ezt keresik és a kétféle színűeket, valamint a mattírozott ékszereket - tájékoztat az aktuális trendről. A női gyűrűben szeretik a köveket is. Idén főként a letisztultabb minták a kedveltek, egy-egy vonal jelenik csak meg a gyűrűkben a korábbi évek díszes, sűrű barokk-, illetve gyémántvésése helyett.


Más ékszerboltok dolgozóinak elmondása szerint is visszatértek a házasulandók a hagyományos, egyszerűbb, letisztultabb formákhoz.
Egyikük elmesélte, minden évben mást keresnek, azokat a karikagyűrűket, melyek éppen felkapottnak számítanak. Most szerinte is nagyon divatosak a kővel díszített gyűrűk annak ellenére, hogy ezek nem a legpraktikusabbak, mert az évek során változik az ujjméret, a köves gyűrűket pedig költségesebb átalakítani. 


Juhász Péter, az Újvilág ÉkszerÓra üzletek vezetője hozzátette, egyre többen választják karikagyűrűjüket brillkővel, új kedvelt színként pedig megjelent a rozé.


- Egyre fontosabb a házasságkötők számára, hogy jegygyűrűjük tartós érték legyen, akár 30-40 évig is megőrizze minőségét. Nagyon extrém dolgokat nem kérnek a vásárlók tőlünk, mert a jegygyűrűnél fontos, hogy kényelmes viselet legyen - fogalmazott. De partnereink maximálisan rugalmasak, így semmi nem lehet akadálya annak, hogy az illető ízlésének megfelelő gyűrűt kapjon - mutatott rá Juhász Péter.


Üzleteikben a 60 ezer forintos karikagyűrűpártól kezdve a 4-500 ezer forintos párig megtalálhatók ezek az ékszerek.


- Idén már több jegyes is 2-300 ezerért választotta az esküvői karikagyűrűt nálunk - tette hozzá.


Gyakori az is, hogy a párok a karikagyűrűjükbe gravíroztatják az esküvőjük dátumát vagy nevüket.


- A szöveg már nem jellemző - tájékoztatott Bándy Miklósné -, régebben jellegzetesnek számított a „szeretlek", vagy az „örökké" szó gravíroztatása, de ezek a kérések mára szinte teljesen eltűntek.


A gyűrűk kiválasztását általában hosszabb folyamat előzi meg, ritka, hogy valaki elsőre döntsön. 

Legjellemzőbb, hogy a menyasszony érkezik először az üzletbe édesanyjával vagy barátnőjével. Megnézik a kínálatot, jegyzetelnek és leszűkítik a kört, mert a vőlegény maximum három helyre hajlandó elmenni jegygyűrűt nézni. De az esetek többségében a nő hozza meg a végső döntést. 


Töltés...

Ugye Te is "Álomlagzit" szeretnél?

Kilenc Elengedhetetlen Határidő ahhoz, hogy minden el legyen intézve az Esküvőd napjának előestéjén

Ha még nem tetted volna meg,
Regisztrálj MOST!

Regisztrációd után azonnal megkapod a
9 Elengedhetetlen Határidőt e-mailben!

A Regisztrációhoz kattints ide!

Okleveles esküvőszervezőnk válaszol!

Tedd fel kérdésed az

info@szegedi-eskuvo.hu

e-mail címen, és okleveles esküvőszervezőnk 48 órán belül válaszol!

 

 Hírek, események

2012. Február 4 - 5.
VII. Menyegző Esküvői Kiállítás Szegeden az Ifjúsági Házban!
Idén február első hétvégéjén újra megrendezére kerül a VII. Menyegző Esküvői Kiállítás Szegeden, az Ifjúsági Házban! A rendezvényről a következő linken >>>

2011. Január 31.
Mennyit költenek idén a menyasszonyok?
A Papp László Sportarénában megrendezett Esküvő Kiállítás 2011 több ezer látogatót fogadott egy hétvége alatt. A menyasszonyi ruhákon kívül torták, lovas >>>


 Partner oldalaink

Kecskeméti Esküvő

 Belépés

Felhasználó:
Jelszó:

» Regisztráció

 Hamarosan egybekel

Lukács Bea és Mézer János Zoltán
Szeged, 2012-03-28

H. Mónika és G. András
Szeged, 2012-05-19

Sz Krisztina és Viktor
Szeged, 2012-05-19

Szekeres Erika Liliána és Hegedűs Bite István
Szeged, 2012-06-16

Turzai Anikó és Matuzik Zoltán
Szeged, 2012-06-23

Összes pár

 Szavazás
Te milyen lakodalmat szertnél magadnak?
Nagy étteremben sok vendéggel
Szabadtéren sok vendéggel
Szűk körben...
Kettesben...
 Toplista

1.god
2.sinregi
3.csimu 
4.edina82 
5.bcosette 
6.borsolva 
7.joinm 
8.ancsabi 
9.amylee18 
10.lea 

Copyright ©2006-2008 Virtualcom Bt. - www.virtualcom.hu Felhasználási feltételek Adatvédelmi nyilatkozat Média Ajánlat ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer