Ajándék eljegyzésre
2010. Március 25.

Egyáltalán létező fogalomról van szó, vagy ne várjunk ilyen válságos időkben túl sokat szegény rokonoktól? Ahány ház, annyi szokás, de a tanácstalanok számára mindenképpen fogódzót szeretnénk nyújtani. 

Akár maga az ifjú pár valamelyik tagja olvas most bennünket, akár egy kedves meghívott rokon, aki nem tudja, mitévő legyen a közelgő eljegyzés hallatán, egyaránt vésse fel valahová a legfontosabbat: az eljegyzés nem esküvő, a kézfogó körüli felhajtást nehéz lesz überelni, ha túlzásokba esünk.

Kedves gesztus, és nem mellesleg megkönnyíti a fejvakargató rokonok és ismerősök dolgát, ha megcéloztok egy konkrét apróságot, amire úgyis szükség van. Hogy mire gondolok? Ha például a könyvek szerelmesei vagytok, akkor szépen gyarapodhat a gyűjtemény anélkül, hogy anyagi csődbe döntenétek a familiát. Nekik is jó, ha nem érkeznek üres kézzel, és mondjuk arra kéritek őket, hogy CD-t hozzanak ajándékba, ami szólhat az ebéd vagy vacsora alatt. Praktikus ötlet, hogy mindenki hozzon 1-1 üveggel a kedvenc italából: ami nem fogy el az eljegyzésen, felkínálhatjátok a lakodalomban - ha olyan éttermet találtok, ahol beengedik.

Amennyiben tehát igényekkel álltok elő, fogjátok vissza magatokat. Tartsd szem előtt a buli célját: örvendezzetek együtt annak, hogy meghoztatok egy komoly és felelősségteljes döntést. Így sem olcsó mulatság a szülőknek megszervezni egy nagyobb eljegyzési ebédet vagy vacsorát. Ennek költségeit egyébként hagyományosan a lányos ház állja, de ma már ezek a szabályok nicsenek kőbe vésve. Az étteremben tartott eljegyzés kiadásain például szinte mindig osztoznak a szülők.

Tipp: elsősorban ti magatok legyetek a meglepetés, a kedvességetekkel és sugárzó boldogságotokkal, hogy mindenki várakozással tekintsen a közelgő esküvő elé.


Mivel készülj, ha meghívott vagy?

Fontos behatárolni először is azt, hogy közeli vagy távoli hozzátartozóként leszel jelen. Ha felmerül benned a kérdés, hgy egyáltalán mi keresnivalód az alig-alig ismert rokon eljegyzésén, akkor is illik egy üveg bort és virágot vinni az ifjú párnak. Ezt még abban az esetben is bátran megteheted, ha nyomatékosították, hogy nem szeretnének ajándékot kapni.

Előfordul, hogy a közelebbi hozzátartozók összefognak, és egy nagyobb ajándékkal kedveskednek a házasulandóknak. Máshol az a szokás, hogy a vőlegény szülei kávés- vagy teáskészlettel lepik meg leendő menyüket, és ezen kívül az ifjú pár az eljegyzésen nem is kap más ajándékot. Majd az esküvőn!

Ne próbáljuk meg túllicitálni egymást az ajándékozás terén! Néhány ötlettel talán segíthetünk: gravírozott pohárkészlet és egy finom pezsgő mindig elegáns ajándék. Hasznos lehet az esküvői fotóalbum, emlékkönyv vagy éppen ajándékutalvány. Meglephetitek az ifjú párt - esetleg a barátok közösen - egy wellness hétvégével is, mely az esküvő előtti utolsó ellazulást biztosíthatja. 

Az egyik véglet, amikor a szerénységüket felvillantó házasulandók kerek perec kijelentik: semmit nem kérünk, gyertek el, ünnepeljünk együtt, és együnk-igyunk, amennyi belénk fér! Ennél már csak a kettesben ünneplő párok kímélik jobban a szüleik, valamint a rokonok pénztárcáját és idejét, mondván: ez csak ránk tartozik. Szívetek joga így dönteni, de a szüleitek összeismertetéséről azért ne feledkezzetek meg legalább egy szűkkörű ebéd keretében, hiszen mindannyian közösen fogjátok előkészíteni az esküvőt.

Nos, ha már a szülőket úgyis össze kell trombitálni, akkor tényleg logikusnak tűnik egy családi banzáj, melynek méretét az érintettek habitusa, pénztárcája, szokásai határozzák meg. Valószínűleg te is részt vettél már olyan eljegyzésen, ami kisebbfajta lakodalomnak is beillett (zenész, kaja, pia, buli), és bizony ajándékokban sem volt hiány.

Mit várhat a vőlegény és a menyasszony?

A már említett "köszönjük, nem kérünk semmit" helyett eldönthetitek azt is, hogy nem kötitek meg a rokonság kezét: mindenki törje a fejét, miben szenvedtek hiányt. Amit viszont az esküvőn megengedhettek magatoknak - konkrétan: "ne vásároljatok, mert anyagi segítséget szívesebben fogadunk" -, azt most mellőzzétek. Senki nem jönne jó szájízzel, mert mit várhatnak az esküvőn? Kétszer annyit adjatok, mint az eljegyzésre? Örömmel hoznak viszont valamilyen jelképes ajándékot, ami a nászajándék előfutára.


Töltés...

Ugye Te is "Álomlagzit" szeretnél?

Kilenc Elengedhetetlen Határidő ahhoz, hogy minden el legyen intézve az Esküvőd napjának előestéjén

Ha még nem tetted volna meg,
Regisztrálj MOST!

Regisztrációd után azonnal megkapod a
9 Elengedhetetlen Határidőt e-mailben!

A Regisztrációhoz kattints ide!

Okleveles esküvőszervezőnk válaszol!

Tedd fel kérdésed az

info@szegedi-eskuvo.hu

e-mail címen, és okleveles esküvőszervezőnk 48 órán belül válaszol!

 

 Hírek, események

2010. Augusztus 12.
Esküvővel a válság ellen
Életünk egyik legszebb napját igyekeznek igazán felejthetetlenné tenni a gazdasági válságot az esküvő-turizmussal egyensúlyozó olaszországi önkormányzatok. >>>

2010. Július 6.
Menyasszonyból feleség
Az ara éjfélkor leteszi csodaszép ruháját, és menyecskének öltözik. Ezzel jelképesen felvállalja, hogy immár feleség. A rikító piros, magyaros, kötényes >>>

2010. Június 15.
Bomba alak szupergyorsan
Kevés az idő, hogy formába rántsd magad az esküvőig? A Wellness Magazin tippjeivel úgy rövidítheted a tréning idejét, hogy annak hatékonyságán nem esik >>>

2010. Május 25.
Pénz a kívánságlista élén
A Wedding Magazine című brit lap legutóbb közzétett felmérése azt bizonyítja, hogy a hagyományos esküvői ajándékok mára háttérbe szorultak, és helyüket >>>

2010. Május 6.
A zöld esküvő a divat Olaszországban
A környezetvédelem az új jelszó az olasz esküvőkön. Banánrostból varrt menyasszonyi ruha és napelemes világítás: az ökoesküvő mindenben tiszteli a természetet.Elmúlt >>>

2010. Április 27.
Kalapot a násznépnek!
Vagy mégsem? Mennyire kötelező kellék az esküvőn a kalap? Szakértőnk szerint semmiképpen nem lehet előírás, de kinek, mit és hogyan ajánlott viselni a >>>

2010. Április 14.
Meghívó választás
Gyöngyházfényű papír vagy pausz? Hajtogatott vagy tekercses? Fényes vagy matt? Zavarba ejtő a választék már formailag is, és akkor hol van még az idézet, >>>

2010. Április 7.
Legjobb tippek nászút tervezéséhez
Ne feledd, a nászút életed legszebb utazása kell legyen. Hogy ne egy átlagos nyaralás emlékképeivel térj haza pároddal, álmodj merészet! Ebben is segítünk >>>

2010. Március 25.
Ajándék eljegyzésre
Egyáltalán létező fogalomról van szó, vagy ne várjunk ilyen válságos időkben túl sokat szegény rokonoktól? Ahány ház, annyi szokás, de a tanácstalanok >>>


 Partner oldalaink

Kecskeméti Esküvő

 Belépés

Felhasználó:
Jelszó:

» Regisztráció

 Hamarosan egybekel

Márti és Viktor
Szeged, 2010-09-11

Orbán Patrícia és Ballai Krisztián
Szeged, 2010-09-18

Fodor Dominika és Mayer Tamás
Szeged, 2010-09-18

Krisztina és Gábor
szeged, 2010-09-25

Magosi Rita és Csúsri Richard
Szeged, 2010-10-02

Összes pár

 Szavazás
Te milyen lakodalmat szertnél magadnak?
Nagy étteremben sok vendéggel
Szabadtéren sok vendéggel
Szűk körben...
Kettesben...
 Toplista

1.god
2.sinregi
3.csimu 
4.bcosette 
5.joinm 
6.borsolva 
7.ancsabi 
8.edina82 
9.kistamas 
10.Tavimanna 

Copyright ©2006-2008 Virtualcom Bt. - www.virtualcom.hu Felhasználási feltételek Adatvédelmi nyilatkozat Média Ajánlat ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer