Menyasszonyból feleség
2010. Július 6.

Az ara éjfélkor leteszi csodaszép ruháját, és menyecskének öltözik. Ezzel jelképesen felvállalja, hogy immár feleség. A rikító piros, magyaros, kötényes verzió a nyerő, vagy vannak alternatívák?

 

Mielőtt a kérdésre válaszolunk, szögezzük le, hogy az átöltözésnek - az említett jelképes értelmezés mellett - praktikus vonatkozása is van: csaknem egész nap a menyasszonyi ruhában mosolyogtál, néha pedig izzadtál az izgalom és tánc miatt, így most fellélegezhetsz, hogy könnyedebb öltözéket vehetsz magadra.

Első tanácsunk: legyen tényleg lazább viselet a menyecskeruha! Mostanra oldódott benned a feszültség, kezdődik a bulisabb fejezete az esküvőnek, valószínűleg sokat fogsz táncolni, és mindezt megkeserítheti a kényelmetlen öltözet. Persze ha szereted például a fűzőt, és nem most első alkalommal van rajtad, nem áll szándékunkban eltántorítani tőle, de a javaslatunk ugyanaz, mint a cipő esetében: "járasd be" időnként otthon a ruhát és cipőt egyaránt, derüljön ki időben, ha valami nem stimmel.

Színét tekintve a menyecskeruha hagyományosan piros vagy bordó, de láttunk már kék, zöld, lila ruhát is az ifjú feleségen éjfél után. Egy a lényeg: a fehéret felejtsd el, a rózsaszínt pedig hagyd meg a koszorúslányoknak! Fazonját tekintve a menyecskeruha is lehet az abroncsos kategória, amennyiben ragaszkodsz hozzá a nagy napodon, de sokkal elterjedtebb és kényelmesebb a csupán térd alá érő vagy még annál is rövidebb fazon. Arról nem beszélve, hogy ha jól választod meg a színt, akár később is felveheted alkalmi viseletként, míg egy abroncsos ruháról ugyanez kevésbé mondható el.

Lássunk két gyönyörű ruhát a Shalia Sposa Szalon kínálatából. Mindkettő lélegzetelállító (a fűző miatt talán szó szerint is), de míg az elsőt valószínűleg nem tudod más alkalommal felvenni - így inkább a kölcsönzése javallott -, addig a párja kitűnő esti viselet lehet.

A színkavalkád érzékeltetésére összegyűjtöttünk néhány darabot különböző kollekciókból, melyek jól tükrözik az idei divatot.

Ha mégis a pirosnál maradnál, nem kell visszariadnod a merészebbnek tűnő megoldásoktól. Képünkön a bő muszlinnadrágot piros selyem fűző egészíti ki, amit a levehető muszlinsállal nyakba is köthetsz. 


Töltés...

Ugye Te is "Álomlagzit" szeretnél?

Kilenc Elengedhetetlen Határidő ahhoz, hogy minden el legyen intézve az Esküvőd napjának előestéjén

Ha még nem tetted volna meg,
Regisztrálj MOST!

Regisztrációd után azonnal megkapod a
9 Elengedhetetlen Határidőt e-mailben!

A Regisztrációhoz kattints ide!

Okleveles esküvőszervezőnk válaszol!

Tedd fel kérdésed az

info@szegedi-eskuvo.hu

e-mail címen, és okleveles esküvőszervezőnk 48 órán belül válaszol!

 

 Hírek, események

2012. Február 4 - 5.
VII. Menyegző Esküvői Kiállítás Szegeden az Ifjúsági Házban!
Idén február első hétvégéjén újra megrendezére kerül a VII. Menyegző Esküvői Kiállítás Szegeden, az Ifjúsági Házban! A rendezvényről a következő linken >>>

2011. Január 31.
Mennyit költenek idén a menyasszonyok?
A Papp László Sportarénában megrendezett Esküvő Kiállítás 2011 több ezer látogatót fogadott egy hétvége alatt. A menyasszonyi ruhákon kívül torták, lovas >>>


 Partner oldalaink

Kecskeméti Esküvő

 Belépés

Felhasználó:
Jelszó:

» Regisztráció

 Hamarosan egybekel

Lukács Bea és Mézer János Zoltán
Szeged, 2012-03-28

H. Mónika és G. András
Szeged, 2012-05-19

Sz Krisztina és Viktor
Szeged, 2012-05-19

Szekeres Erika Liliána és Hegedűs Bite István
Szeged, 2012-06-16

Turzai Anikó és Matuzik Zoltán
Szeged, 2012-06-23

Összes pár

 Szavazás
Te milyen lakodalmat szertnél magadnak?
Nagy étteremben sok vendéggel
Szabadtéren sok vendéggel
Szűk körben...
Kettesben...
 Toplista

1.god
2.sinregi
3.csimu 
4.edina82 
5.bcosette 
6.borsolva 
7.joinm 
8.ancsabi 
9.amylee18 
10.lea 

Copyright ©2006-2008 Virtualcom Bt. - www.virtualcom.hu Felhasználási feltételek Adatvédelmi nyilatkozat Média Ajánlat ViP-CMS - A Sokszínű Tartalomkezelő Rendszer